Hírek

Megvan a végeredmény

Március 2-án, a Tengeri Só műsoros estje keretében lezajlott a XI. Búvárfotós Országos Bajnokság eredményhirdető és díjátadó ünnepélye. A győztes és helyezett képek a www.fotoklikk.hu portálon már megtekinthetők, az eredményeket az alábbiakban olvashatják.

Megvan a végeredmény…

Megvan, de természetesen csak március 2-án este a Tengeri Só díjátadó ünnepségén kerül nyilvánosságra. Amit most tudni lehet róla, az annyi, hogy az utóellenőrzés során egyetlen képet kellett kizárni a döntősök közül a hal kategóriában, tiltott mértékű vágás miatt. A díjazottak névsora elég változatos, az első három helyezésen 10 pályázó, az első haton pedig 16 osztozik.

A zsűrizés közvetítése

A pályázat zsűrizésének második fordulója február 12-én, szombaton 9:30-tól bárki számára követhető a www.fotoklikk.hu fotográfiai portálon.

Az első fordulóban 8 képet zárt ki a zsűri a versenyből kategória tévesztés miatt. A képek már láthatók a fenti portálon. A második fordulóból a döntőbe kerülő kb. 60-70 képet már nem a nyilvánosság előtt mérlegeli újra a zsűri, a végeredmény csak a nagyfelbontású illetve nyers képek ellenőrzések után, március 2-án kerül nyilvánosságra.

Rekord részvétel

Minden eddiginél nagyobb a tegnap lezárult XI. Búvárfotós Országos Bajnokság mezőnye.
A pályázat hosszú történelme folyamán 1988-ban pályáztak a legtöbb képpel, szám szerint 537-el. A részt vevő víz alatti fotósok száma pedig 2009-ben volt a legmagasabb, 29 fő.

Erre a pályázatra viszont 44 fő 616 képet küldött be!

Reméljük, a színvonal is magas lesz. A zsűri holnap nézi át először a képeket és zárja ki az esetleg szabálytalanul nevezett, vagy etikátlan felvételeket.

Még öt nap kizsilipelés!

A Búvárfotós Országos Bajnokság pályázat rendezői úgy döntöttek, öt nappal meghosszabbítják a pályázat beadási határidejét, hogy a búvárfotósok a mai határidő túlnyomásától fokozatosan megszabadulhassanak. Az új határidő tehát 2011. február 6., vasárnap, 22 óra.

Már csak néhány nap

Zajlik a XI. Búvárfotós OB pályázati képeinek feltöltése a www.buvarfotosob.hu portálon, eddig mintegy 30 pályázó 300 képe futott be. A rendezők több pályázót és képet várnak, hiszen minden eddiginél könnyebben és díjtalanul lehet pályázni. Ma már szinte minden második-harmadik magyar búvár kísérője a kompakt vagy más kamera, így bizonyára akad a tarsolyukban néhány jól sikerült, emlékezetes kép. Mindenkit biztatnak, hogy ezen a hét végén, vagy február 1-ig pályázzanak és feltöltéskor ne felejtsenek el a program által generált kód helyett címet adni a képeiknek.

A zsűri tagjai

A XI. Búvárfotós Országos Bajnokság zsűrijének tagjai:

Selmeczi Dániel búvár- és természetfotós, fotóművész, a zsűri elnöke
Gulyás Zsolt búvárfotós, a MAFOSZ diplomás fotóművésze
Imre Tamás újságíró, természetfotós
Kiss Gábor búvár- és természetfotós
Radisics Milán természetfotós, fotóriporter, fotóművész
Sopronyi Gyula fotóriporter
Tábor Viktor búvároktató és -fotós, szponzor

Fotoklikken a BOB

A XI. Búvárfotós Országos Bajnokság részletes kiírása felkerült a www.fotoklikk.hu fotós portálra, amely a pályázat fő médiatámogatója.

Lájkolj a Facebookon

Elindult a Búvárfotós Országos Bajnokság hivatalos Facebook oldala. Legfrissebb hírek, információk, az elmúlt bajnokságok képei!
Lájk ide: www.facebook.com/buvarfotosob

Selmeczi Dániel „szabadkártyás”

A 2011. májusában Törökországi Bodrumban shoot-out („éleslövész”) rendszerben megrendezésre kerülő 13. CMAS Víz alatti Fotó Világbajnokság rendezői november 30-ig kérték a nemzeti válogatott csapatok két búvárfotósának előzetes nevezését.

Eox